Ezúton is tájékoztatjuk a Tisztelt lakosságot a Kamuton folyamatban lévő szélessávú internet hálózat továbbépítéséről, bővítéséről, mely jelenleg tervezési fázisban van. A beruházást teljes egészében az IP-park Kft. Budapest végzi. Jelenleg az IP-Park Kft. részéről a DÉMÁSZ -szal folyik egyeztetés a villanyoszlopok használhatósága, bérlete, engedélyezése ügyében. (Ennek kezdete: 2010. május) Mindez várhatóan maximum 6 hónapot vesz igénybe. Az önkormányzat már áprilisban döntött arról, hogy kialakít két NOD elosztó központot az IP-Park részére, mely azóta megtörtént.
A jelenlegi állás szerint a Petőfi utca és a Rákóczi utca (valamint egyes utca szakaszok) kivételével csak a bővítést követően csatlakozhatnak lakások, egyéb épületek a rendszerre. A tévedések elkerülése érdekében fontos megjegyezni, hogy az önkormányzatnak a fejlesztéshez, bővítéshez nincs közvetlen érintettsége. Sőt, a Polgármesteri Hivatal a lehető leghamarabb kiadta a szükséges hozzájáruló nyilatkozatokat. A GVOP-s Békési Kistérségi Társulás pályázati támogatásából kizárólag a
települések közötti hálózat kiépítése, a közintézmények bekötése készült el 2009-ben. A hálózat további bővítése nem az önkormányzat(ok), hanem a piaci szereplők, befektetők feladata (lenne!). Az internet hálózat kiépítés helyzetével kapcsolatban bővebbet a Polar-Net Kft-től lehet megtudni.
polarnet@polarnet.hu, www.polarnet.hu
Polgármesteri Hivatal
2010. június 29., kedd
Tájékoztatás szélessávú internet hálózat fejlesztésről
Címkék:
Tájékoztatás
Felhívás építési hulladék elhelyezésének változásáról
Figyelem! A mázsaház melletti területen mindennemű építési, bontási és egyéb hulladék lerakása megszűnt. Kérjük a lakosságot, hogy akinek ilyen jellegű hulladéka van az elhelyezése ügyében érdeklődjön előzetesen a Polgármesteri Hivatalban.
Polgármesteri Hivatal
Polgármesteri Hivatal
Címkék:
Felhívás
Eladó bontott anyagok
Eladó bontásból származó ajtók, ablakszárnyak, ablakok üvegezett állapotban különböző méretekben.
Érdeklődni: Balogh Imréné polgármesternél 66/428-308.
Érdeklődni: Balogh Imréné polgármesternél 66/428-308.
Címkék:
Eladó
Eladó trezor
Eladó 1db régi (80-100 éves) Bécsi trezor, értékmegőrző.
Irányár: 100.000.-Ft
Érdeklődni lehet: Balogh Imréné polgármesternél 66/428-308.
Irányár: 100.000.-Ft
Érdeklődni lehet: Balogh Imréné polgármesternél 66/428-308.
Címkék:
Eladó
Eladó belterületi ingatlan
Eladó a Petőfi u. 32. sz. alatti, önkormányzati tulajdonú belterületi ingatlan: lakóház, udvar 1971 m2. Irányár: 5.500.000.-Ft
Érdeklődni lehet: Balogh Imréné polgármesternél 66/428-308.
Érdeklődni lehet: Balogh Imréné polgármesternél 66/428-308.
Címkék:
Eladó ingatlanok
Eladó belterületi ingatlan
Eladó! Kossuth utca 13. szám alatti önkormányzati tulajdonú belterületi ingatlan, nagyobb művelhető földterülettel. Irányár: 3.500.000.-Ft
Érdeklődni lehet: Balogh Imréné polgármesternél 66/428-308.
Érdeklődni lehet: Balogh Imréné polgármesternél 66/428-308.
Címkék:
Eladó ingatlanok
Eladó önkormányzati ingatlan
Eladó!
Külterületi homokbánya nyitására alkalmas terület, mely az önkormányzat tulajdona.
Ár: megegyezés szerint.
Érdeklődni lehet: Balogh Imréné polgármesternél 66/428-308.
Google térképen: itt
Koordináták: 46.72773, 20.91964
Távolságok:
Békéscsaba: 12 km
Kamut: 5,8 km, közúton: 12 km
Szarvas: 32 km
Kétsoprony: 3 km

Felhívás parlagfű mentesítésre!
A Polgármesteri Hivatal felhívja a belterületi ingatlanok tulajdonosait, hogy tárgyév 07. 01-től kezdődően
a parlagfűvel fertőzött ingatlanok tulajdonosai (bel-, és külterületen egyaránt) komoly pénzbírságra számíthatnak, amennyiben elmulasztják a parlagfű mentesítést, kaszálást. A parlagfű irtását október hónapig folyamatosan kell végezni. A pénzbírság elkerülése érdekében kérünk mindenkit a fentiek betartására.
Polgármesteri Hivatal Kamut

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)